Igény felmérés
Változások a teadélutánnal kapcsolatban.
Kedves Szülők!
A kialakult járványügyi helyzet miatt sajnos több programunkat is módosítani, vagy törölni kell. A november végén hagyományosan megrendezendő Teadélután és az Önökkel közösen szervezett Bakrács-délután is-legnagyobb bánatunkra-erre a sorsra jutott.
Az óvónénik azonban nem szeretnék Önöket adventi koszorúk, asztali díszek és ajtókopogtatók nélkül hagyni, ezért, ha van rá igény, készítenek Önöknek megvásárolható darabokat. Természetesen az ebből befolyó összeg –ahogy eddig is- az alapítványunkat támogatja.
Az elkészült díszeket november utolsó hetében tudják megvásárolni az aulában, amikor jönnek gyermekeikért, vagy reggel hozzák óvodába. Így még advent kezdetéig néhány napra karanténba is tehetik, hogy utána teljes biztonsággal tehessék ki a családi asztalra.
Ahhoz, hogy tudjuk a szükséges alapanyag mennyiséget, szeretnénk egy előzetes igényfelmérést tartani.
Kérjük Önöket, hogy a csoportjuk faliújságán jelezzék azt is,
- ha kérnek a lehetőségek közül,
- azt is, hogy hány darabot
- és azt is, ha nem szeretnének vásárolni.
Az igényfelmérés kitöltési határideje: 2020. október 16!
Köszönjük együttműködésüket:
Óvónénik